Az önkéntes karbonpiac a karbonárazás vállalati működésben történő gyakorlati megjelenésének egyik módja. A piac szereplői önkéntesen lépnek be a piacra, tehát tevékenységük túlmutat a szabályozáson és a nemzeti vállalásokon, vagyis többleteredményt hozhat a klímavédelemben. A hagyományos ellentételezés (offsetting) során a cégek saját alaptevékenységüktől időben, térben és iparági szempontból is független kibocsátáscsökkentési vagy karboneltávolítási projekteket támogatnak és számolnak el pénzügyileg karbonkreditek megvásárlásán keresztül. A piac jelenleg jelentős változáson megy keresztül, egymással is összefüggő megatrendek alakítják át gyökeresen a működését.
Az ellentételezést gyakran éri a zöldre festés vádja, mivel a karbonkreditek ellentételezési célú vásárlása nem feltétlenül ösztönzi a vállalatot saját működésének érdemi megváltoztatására. Ezért - a karbongazdálkodás áttörése mellett – az egyik legfontosabb piaci trend az, hogy a korábban uralkodó, de gyakran megkérdőjelezett ellentételezés visszaszorul. Ehelyett az insetting, azaz a vállalati értéklánc mentén történő piaci alapú, azaz a felek közötti elszámoláson alapuló beavatkozások összessége, lesz a jövőben a vállalati dekarbonizációs stratégiák fókuszában.
Mit jelent az insetting?
Az insetting a vállalati fenntarthatósági stratégiák egyik legkorszerűbb és tudományos szempontból leginkább támogatott eszköze. Lényege, hogy a kibocsátáscsökkentési, karboneltávolítási vagy környezetmegújítási projektek az adott vállalat saját értékláncán belül valósulnak meg. Tehát, a beavatkozások közvetlenül érintik a vállalat beszállítói hálózatát (upstream), vagy a disztribúciós és a termék- vagy szolgáltatáshasználati folyamatokat (downstream). A tevékenység kifejezett célja a karbonkibocsátás és a negatív környezeti hatások mérséklése, valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások helyreállítása a vállalat teljes értéklánca mentén. Az insetting egy transzformatív hatású folyamat. Egyrészt, lokálisan jól nyomon követhető, mivel a környezeti előnyök pontosan ott keletkeznek, ahol a negatív hatás is éri a természetet. Ezáltal csökkenti a szivárgás kockázatát is, amikor is a környezetvédelem egy területen megvalósul, de a pusztítás áttevődik máshová. Másrészt, hosszú távú hatást gyakorol, mivel a projekt sikere gyakran egyben a cég üzleti érdeke is (pl. a kávétermés biztonsága). A vállalat ezért motivált a fenntartásában, szemben egy egyszeri tranzakción alapuló karbonkredit-alapú ellentételezéssel. Végül, teljes körű rendszerszemléletet valósít meg, mert nem csupán az üvegházhatású-gázkibocsátásra fókuszál, hanem figyelembe veszi a vízkörforgást, a talaj egészségét és a társadalmi szempontokat is.
Miért fontos erről beszélni?
A vállalatok körében a közvetett, értéklánchoz kötődő (Scope 3) kibocsátások jelentik a dekarbonizációs kihívások „jéghegyének víz alatti részét”. A tudományos konszenzus szerint valódi nettó zéró állapot nem érhető el az értékláncok radikális átalakítása nélkül. A globális nagyvállalati ellátási láncok dekarbonizációja önmagában elegendő lenne a Párizsi Klímamegállapodás céljainak 50%-os teljesítéséhez. A kutatások egybehangzóan állítják, hogy a nemzetközi nagyvállalatok esetében az értéklánchoz kötődő kibocsátások a teljes emissziós profil átlagosan 75% és 95% közötti részét teszik ki, de ez szektorspecifikusan eltérő. Bizonyos szektorokban, mint a pénzügyi szolgáltatások vagy a kiskereskedelem, a Scope 3 arány elérheti a 99% feletti értéket is, mivel a közvetlen (Scope 1) és az energiafelhasználáshoz köthető (Scope 2) kibocsátás minimális az eladott tömegtermékek vagy a kihelyezett tőke hatásához képest. De iparágfüggő a kibocsátás összetétele is, a feldolgozóiparban a kibocsátás zöme a beszállítói lánchoz kapcsolódik (upstream), míg az autóipar esetében az autók életútja során elégetett üzemanyag (downstream) jelenti a legnagyobb környezeti terhelést.
Mik a legújabb tudnivalók?
A CDP legújabb éves jelentése a vállalati ellátási láncok környezeti transzparenciájának eddigi egyik legrészletesebb elemzése és több újszerű megállapítást is tesz. Fő üzenete, hogy az insetting már nem csupán etikai választás, hanem a fenntartható értéklánc a vállalati reziliencia egyik záloga. A geopolitikai instabilitás és az éghajlati sokkok közepette csak azok a cégek képesek megőrizni működőképességüket, amelyek mélyreható ismeretekkel rendelkeznek beszállítóik környezeti kitettségéről és aktívan segítik azok zöld átállását.
A jelentés első és legfontosabb tudományos megállapítása az, hogy a Scope 3 kibocsátás átlagosan sokkal jelentősebb, mint azt korábban gondoltuk. Eszerint. a vállalatok teljes karbonlábnyomában az ellátási lánchoz köthető kibocsátások átlagosan 26-szor magasabbak, mint a közvetlen operatív (Scope 1,2) kibocsátások. Ez az arány jelentős növekedést mutat a korábbi évekhez képest, ami részben a pontosabb mérési módszertanoknak, részben az ellátási láncok komplexitásának köszönhető. Magyarán, az értékláncra (Scope 3) szükségszerűen át kell kerülnie a dekarbonizációs stratégia fókuszának, a Scope 1 és 2 menedzselése önmagában már elégtelen.
További fontos észrevétele a jelentésnek az, hogy az értéklánc mentén megvalósuló beavatkozások jól működnek. A CDP konkrét visszamérési adatai számszerűsítik az értéklánc mentén alkalmazott üzleti ösztönzők hatékonyságát is. Eszerint azok a beszállítók, akiknek a vásárlóik konkrét pénzügyi előnyöket és/vagy technikai támogatást kínálnak a dekarbonizációhoz, azok 52%-kal nagyobb valószínűséggel érnek el érdemi éves kibocsátáscsökkentést, mint enélkül. Ez egyértelműen alátámasztja az insetting valós mitigációs eredményekben mért előnyét az ellentételezéssel szemben.
Végül, a CDP jelentés megállapítja azt, hogy a becsült adatok korszakának leáldozott. Tudományos szempontból a Scope 3 mérése jelenleg túlnyomóan „becslés-alapon” működik. A nagyvállalatok többsége másodlagos adatokra (iparág-specifikus átlagok, emissziós faktorok) támaszkodik ahelyett, hogy primer adatokat kérne be a beszállítóktól. Mivel a Scope 3 kibocsátások mérése komplex, a vállalatoknak a jövőben szigorú monitorozási rendszereket (pl. bizonylati szintű elszámolás, talajmintavétel) szükséges alkalmazniuk. A fő feladatuk az, hogy a digitális transzformáció által javítsák az adatminőséget és ezáltal meg tudjanak felelni a legújabb szabványoknak.